Csaknem negyven év után ismét megjelenik a Természetvédelmi Világalap (WWF) Magyarország Lutra albuma, amely a matricagyűjtésen keresztül mutatja be a védett állatok és élőhelyeik világát – közölte a szervezet csütörtökön.

Felidézték, hogy az 1989-ben megjelent Lutra album egykor gyerekek ezreivel ismertette meg a vadon élő állatokat és a természetet, miközben a matricagyűjtés és a cserebere népszerű gyerekprogrammá vált.

A megújult album a világ különleges és védett állatait, az őket fenyegető veszélyeket, valamint a természet megóvásának lehetőségeit mutatja be. A matricagyűjtés mellett interaktív tartalmak, érdekességek, játékos feladatok és természetjáró programok is helyet kaptak benne.

A kezdeményezés célja, hogy játékos formában ösztönözze a gyerekeket a természet felfedezésére.

A közleményben idézték Klacsán Csabát, a WWF Magyarország kommunikációs és forrásteremtési igazgatóját, aki szerint az album egykor sok gyermek számára jelentette az első találkozást a vadon élő állatok világával, az új kiadvány pedig több generáció számára is közös élményt jelenthet.

Itt lesz kapható az új Lutra album

A megújult kiadványt a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő WWF Magyarország a Lidl Magyarországgal együttműködésben készítette és augusztus 24-től lesz kapható.

A sajtóanyagban kitértek arra is, hogy az áruházlánc minden eladott album után 100 forinttal járul hozzá a WWF Magyarország élőhelyfejlesztési programjához. A támogatásból a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben hat nyílt pusztai tölgyes jellegű erdőfolt kialakítását segítik.