Kedden kezdték tárgyalni a Fővárosi Törvényszéken a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással megvádolt Simonka György ügyét, ahol a 24.hu tudósítása szerint a fideszes parlamenti képviselő ártatlanságának bizonygatásával indított.

https://www.facebook.com/atvhirado/videos/vb.304904057079877/487739111930467/?type=2&theater

Simonka az előkészítő tárgyalás előtt azt mondta, nem követtek el semmilyen bűncselekményt, nem örül, hogy neki és családjának bíróságon kell lennie, de így legalább lehetőség nyílik arra, hogy bemutassa:

„nem bűnözők vagyunk, hanem ártatlanok.”

Ezt a vádhatóság másképp látja: Simonkát tarja a bűnszervezet egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen irányítójának. Az ügyészség korábban 850 milliós vagyonelkobzást, valamint nyolc és fél év fegyházat is kért a fideszesre.

Az ügyben egyébként 70 ezer oldalnyi irat készült, az ügyészség 35 tanú meghallgatását kezdeményezte. Tanúként akarják meghallgatni Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, valamint Bod Tamást, az Együtt volt politikusát, a Magyar Narancs újságíróját is.

Bánáti János, Simonka György ügyvédje, egyben a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta, több bizonyíték kirekesztését is kérni fogják, Simonka pedig nem fogadja el a vádirati tényállást.

Megosztás