850 milliós vagyonelkobzást kért Simonka Györgyre az ügyészség

850 milliós vagyonelkobzást kért az ügyészség a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt vád alá helyezett Simonka György fideszes parlamenti képviselőre a 8 és fél év fegyház mellett – írja a vádiratot megszerző 24.hu, megjegyezve, a politikusnak a tavalyi vagyonnyilatkozata szerint amúgy nincs ekkora vagyona (legalábbis a saját nevén), ellenben 85,87 milliós tartozással rendelkezik.

A fideszes honatya megvádolt rokonai sem tarthatnák meg vagyonukat: felesége és unokahúga esetén 11 milliós vagyonelkobzást indítványoztak, úgy, hogy a fideszes unokahúgától korábban már lefoglaltak 32 millió forintot.

Simonka György és 32 társa ellen januárban kezdődik a büntetőper, melyben két másik fideszes parlamenti képviselő hozzátartozói is vádlottak. Simonka az ügy harmadrendű vádlottja ugyan, mégis kirívóan magas vagyonelkobzást indítványoztak ellene, ami egybevág azzal, hogy az ügyészség őt tartja az EU-s pénzek szétlopására felépített cégháló fő irányítójának.

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot