Amerikai magyarok visszaküldik a rezsiutalványokat a rászorulóknak

A tengerentúlra is kiküldték a kormány kampány előtt bejelentett 9 ezer forintos rezsiutalványát, melyeket most amerikai magyarok kezdtek el összegyűjteni, hogy visszaküldjék az anyaországi rászorulóknak.

Az Átlátszó cikke szerint minderről egy, jelenleg Kaliforniában élő amerikai magyar férfi írt Király József kecskeméti szocialista politikusnak. Sorai szerint nemrég Torontóban járt, ahol egy idős kanadai magyar nő a kezébe nyomta a rezsiutalványt, azt sem tudta, mi az.

“Nem lehet ezt itt semmire sem használni, kukába kerülne, ezért úgy döntöttem, a közösségi oldalakon, a magyar újságba hirdetést adok fel, hogy akinek ilyen utalványa van, az küldje el nekem, én pedig továbbítom Magyarországra, ott jobb helye van”

– mondta a férfi, megemlítve, nem is érti, minek küldött a magyar kormány ilyen utalványt azoknak, akik úgysem tudják felhasználni.

Az Átlátszó kereste a Magyar Államkincstárat, hogy hány rezsiutalványt küldhettek Amerikába, de nem kaptak választ.

Király azt tervezi, hogy a visszaérkező rezsiutalványokat civil szervezetekkel közösen osztják szét a nehéz helyzetben élő családok között.