Közlekedés

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy utasszállító, 166 utassal a fedélzetén

Belföld

Magyar Péter készül valamire március 15-én

Baleset

Káosz, tömegbaleset az M7-esen Velencénél, több tucat jármű érintett

Hatalmas leépítés jön, több száz dolgozót rúghatnak ki a Dunaferrtől

Harta ViktorHarta Viktor

Egy, a 24.hu-hoz eljutott levél szerint Evgeny Tankhilevich, a Dunaferr cégvezetője keddi dátummal bejelentette, hogy leépítés várható a cégnél, mivel a 2019-es év „rendkívüli kihívás elé állította” az európai acélgyártókat.

A levél szerint a 2008-as válság óta nem volt ilyen súlyos a helyzet, a tét a vállalat jövője,

a legnagyobb acélfelhasználó iparágak visszaesése ugyanis keresletcsökkenést okozott, miközben emelkedtek a vasérc- és szénárak. Ezek hatására az idei második negyedévtől a termelés visszafogására kényszerültek az acélgyártók, ez alól a Dunaferr sem volt kivétel – olvasható a 24.hu hírében.

A cég azután döntött a leépítés mellett, hogy kiderült, az idei első negyedévtől jelentős veszteségeket könyvelt el, melyekre már nem nyújt fedezetet a 2017-2018-ban képzett tartalék.

Úgy tudni, az elbocsátás elsősorban az adminisztrációt és a karbantartás területét érinti majd, ezt a szakszervezet is megerősítette a 24.hu-nak.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, még folynak az egyeztetések, de biztosan lesz leépítés. Az egyik olyan területről, ahol jelenleg mintegy 800-an dolgoznak, 300-400 dolgozót ereszthetnek szélnek. László szerint az elbocsátás közvetve érintheti a beszállítókat is,

összességében akár 500 ember munkája is megszűnhet.

Szeptemberben az Electrolux jelentette be, hogy 800 embert kirúgnak a jászberényi gyárából. Itt hatékonyságnövelést emlegetett a svéd cég, valamint arra is kitért, hogy közben 100 millió forintot fektetnek a nyíregyházi gyáruk fejlesztésébe.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Nagyot drágul a benzin szerdától, mutatjuk

Kormánypártiak szabotálták ma egy sor nemzetbiztonsági kérdés megvitatását

Leállt az acélgyártás a Dunaferrnél, nagy bajban a vállalat

Egy indiai-angol érdekeltségű céghez került a Dunaferr

Két év alatt 564 milliárd forint kár érhette Magyarországot, amiért az oroszoktól vesszük a gázt

Orbán Viktor bejelentést tett a Dunaferr-ről: Brüsszel