Fidesz: az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a migránsokat

Az októberi önkormányzati választásnak azért is különösen nagy a tétje, mert az ellenzéki polgármesterek betelepítenék a bevándorlókat – mesélte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Halász kedden már teleriogatta az internetet, mondván, az ellenzék „bevándorláspárti polgármesterjelöltjei” nagy veszélyt jelentenek a településekre.

Ezt sikerült most fokoznia a pártszócsőnek:

a teljes ellenzéket bevándorláspártinak nevezte,

akik szerinte „Gyurcsányékkal az élen” itthon és Brüsszelben is kiszolgálják a bevándorláspárti erőket.

„A magyar emberek akaratával szembemenve lebontanák a kerítést, kiiktatnák a magyar határvédelmet, elfogadnák a betelepítési kvótát, és rábólintanának arra, hogy a magyar városokba is szétosszanak migránsokat”

– magyarázta a frakciószóvivő, aki szerint mindezt az ellenzék polgármestereivel hajtanák végre. Hozzátette: ez Európa számos országában már megtörtént, a bevándorláspárti polgármesterek „önként szabadították rá” saját településeikre a migránsokat, nem törődve a helyi lakosok nyugalmával és biztonságával!

Halász úgy tudja, a „bevándorláspárti ellenzék” polgármesterjelöltjei is ezt tennék Magyarországon: a fővárosban Karácsony Gergely, Szegeden Botka László, Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, továbbá Szombathely, Pécs, Salgótarján és a többi város ellenzéki polgármesterjelöltjei is betelepítenék a migránsokat – magyarázta.

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira