Nyilatkozott Kenderesi Tamás a szexuális zaklatási ügyével kapcsolatban

„Meggondolatlan mozdulatot tettem.”

KENDERESI Tamás
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás előfutamában a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 23-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szexuális zaklatási ügybe keveredett Kenderesi Tamás úszó a dél-koreai vizes vb-n. Úgy tudni, egy 18 éves helyi lány hívta ki rá a rendőrséget egy szórakozóhelyen, ezután kihallgatták, majd visszaengedték a sportolók falujába.

Kenderesi ellen nyomozás folyik, 10 napig nem hagyhatja el Dél-Koreát, egyébként tagadja, hogy törvénye ütközőt tett volna.

Az úszó szövetség egyelőre annyit közölt, hogy Kenderesit is megilleti az ártatlanság vélelme, de ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy következményei lesznek az ügynek.

Kenderesi Tamás mindezek után nyilatkozatot adott ki a történtekről.

„Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem”

– írta, jelezve, „megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig”.

„A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim. Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom”

– fogalmazott az úszó.

A 22 éves Kenderesi 200 méter pillangón nyolcadik lett szerdán. A szervezők nem nyilatkoztak az ügyről, mondván az magánügy, nem érinti a versenyt.

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre

Elutazik Kövér László

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát