Megjött a szakértői vélemény a Hableány tragédiájáról

Dunai hajóbaleset - A Hableány kiemelése
A Clark Ádám úszódaru az elszállítást végző uszályra emeli a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát 2019. június 11-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Utolérte a Hableányt, majd a turistahajó tatjának ütközött a Viking Sigyn, ezután maga alá gyűrte, és a víz alatt is maga előtt görgette azt – állapította meg a Csepeli Szabadkikötőben lezajlott, „a kor legmodernebb technikáját is felhasználó” vizsgálat.

A 26 órán át tartó bűnügyi szemle a Magyar Nemzet szerint azt is megállapította, hogy

az elgázolt Hableány megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, valamint a hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

A szemlén a húszfős katasztrófavédelmi egység öt köbméter gázolajos vizet, két köbméter tiszta gázolajat, valamint hét köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból. Holttestet, ahogy arról korábban már tudni lehetett, nem találtak a hajótestben,

három dél-koreai utast még keresnek a Duna teljes déli szakaszán.

A Hableányt a hatóság lefoglalta, és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe szállította, ahol azt folyamatosan őrzi. Eddig 230 személyt – köztük a Sigyn teljes személyzetét és utasait, valamint a Hableány túlélő utasait – kérdezték ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki.

A Viking Sigyn ukrán kapitánya közben letette a 15 milliós óvadékot, így kijöhetett az előzetes letartóztatásból. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász pénteken az M1-en arról beszélt, hogy a gyanú szerint nem tartotta be az előzés szabályait a Viking Sigyn kapitánya. A gyanúsítás tartalmazza azt is, hogy a kapitány nem jelezte előzési szándékát, valamint nem tartott biztonságos oldaltávolságot.

Lesodródott egy busz a 8-as főútról

Hegyi Zsolt (nem röhögte el magát): érdemben javítani tudtunk a pontossági mutatókon

Vízbe fulladt egy kislány a Palatinus strandon

Súlyos baleset az M1-esen, áll a forgalom, mentőhelikopter is leszállt

Beidegesedett az MTVA, visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét

MÁVbusz sodródott árokba Veszprémnél