Szlovák segítséggel gyorsítják a Duna apadását

Szlovák segítséggel gyorsítják a Duna apadását, ez segítheti a múlt heti hajóbaleset roncsának kiemelését – jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök este az M1-en.

Siklós Gabriella elmondta: az OVF kezdeményezte a szlovák vízügynél, hogy

a Duna vízhozamának részleges visszatartásával segítsék az árhullám apadásának meggyorsítását.

A megállapodás szerint a hidrológiai előrejelzések függvényében, egy megbeszélt időpontban négy órán keresztül másodpercenként ezer köbméter vizet tartanak majd vissza Szlovákiában. Ettől azt várják, hogy a Duna magyarországi szakaszának apadása átmenetileg felgyorsul – magyarázta a szóvivő.

Így a Clark Ádám úszódaru hamarabb közelítheti meg a múlt szerdai hajóbaleset helyszínét, és kezdheti meg a hajóroncs kiemelését.

Dunai hajóbaleset: csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a katasztrófa áldozatainak

Egy fa hajtott ki a Hableány roncsából, elültették a TEK területén, „ott fog tovább növekedni”

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét

Kiemelt beruházás lett a Hableány-áldozatok emlékműve

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést