Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Nem csak az eperrel verik át a magyarokat a piacon – ezekkel is vigyázz

Harta ViktorHarta Viktor

Tegnap írtunk arról, hogy egy epertermelő szerint leplezetlenül csomagolják át a kereskedők a görög, spanyol epret a Nagybani piacon, hogy aztán „magyarként”, vastag haszonnal adják el őket a gyanútlan vásárlóknak.

Az eper mellett azonban a görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran átverik a fogyasztókat – mondta az InfoRádiónak Csizmadia György gyümölcstermelő, a FruitVeB volt alelnöke.

Csizmadia szerint a dinnyénél szokott előfordulni, hogy mikor Görögországban már vége van a szezonnak, Magyarországon csak akkor indul, az olcsó áru pedig a szabad áramlás miatt megjelenik hazánkban.

A fehér paprikával is szoktak trükközni, árulkodó lehet a markáns árkülönbség, plusz a magyar termelők védjegyeztetik a termékeiket. Csizmadia szerint nehéz lebuktatni a trükközőket, ehhez rajtaütésszerű ellenőrzésekre lenne szükség, de ezt egyszerűen emberhiány miatt nem lehet kivitelezni.

A szakember azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy

nézzenek be a stand mögé, ha külföldi feliratú ládák vannak, akkor gyanakodjanak.

Emellett szagolják meg az epret, és ha annak friss illata van, kevésbé valószínű, hogy külföldről hozták be.

Ez is érdekelhet

A GVH bejelentette, hogy a verseny „legyalulta az élelmiszer-inflációt”

Összeomlás a boltokban: újabb súlyos adat jött

„De legalább kormányozni tudnak”: csökkenti a túró rudi áfáját a kormány

Jöhet az újabb benzinárstop, ekkor dönthet róla a kormány

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint jogos kirúgni valakit a véleményéért