Gazdaság

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Belföld

Strasbourgban vágták Orbán arcába, hogy hazaáruló: rémülten pislogott a miniszterelnök

Életmód

Meghalt Karsai Dániel

Eltűnt a főügyészségen Jávor Benedek Elios-ügyben tett feljelentése

Úgy tűnik, nyoma veszett a feljelentésnek, amit Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett még tavaly az uniós vizsgálatok szerint is erősen korrupciógyanús Elios-ügyben. A politikus a hatóságok bűnpártolásnak tűnő magtartása miatt tett feljelentés ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés gyanújával.

A Népszava szerint az ORFK a feljelentést 2018. augusztusában a Központi Nyomozó Főügyészséghez továbbította. Mikor azonban Jávor Benedek a napokban rákérdezett, hogy mi újság vele, hogy, hogy nem

sem az ügyszám, sem a feljelentő neve, sem az Elios név alapján nem akadta az ügy nyomára.

A magyar kormány egyébként már meg sem próbálja igazolni Tiborcz István volt cégének közvilágítós munkáit az EU-nál, inkább ki sem küldik a számlákat Brüsszelbe, csak ne kelljen bizonyítani, hogy jogszerű volt az Orbán-vő egykori cégének kistafírozása.

A hivatalos indoklás persze az, hogy „túlvállalás” volt, a rendelkezésre álló keret 110 százalékát költötték el, és ebből azt a 100 százalékot számoltatták el, ahol „nem volt vita a kormány és a brüsszeli bizottság között”.

Ez is érdekelhet:
Gulyás Gergely: jobboldali újságírónak lenni morális fölényt jelent

Kapcsolódó hírek

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Már látszik, milyen időnk lesz a hétvégén

A Párbeszéd megkérte a kormányt, hogy ne rendezzen augusztus 20-án tűzijátékot

Orbán Viktor bekeményít, újra bíróság elé rángat számos újságot

Tiborcz üzlettársa nem titkolhatja tovább a Bosnyák téri „244 milliárd forintos gödör” mutyiját

Tiborcz István: „Megtiszteltetés a miniszterelnök vejének lenni”

Újra Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, ennyivel nőtt a vagyona egy év alatt

Mészáros Lőrinc és Tiborcz István bankja oszthatja majd szét az uniós hiteleket

„Mi a titkod?” – Magyar Péter most Orbán vejéről borított