Belföld

Tudják fokozni: presbiterré választotta K. Endrét a Bicskei Református Egyházközség a szabadulása után

Gazdaság

Lecsap a Temu piactérre a Gazdasági Versenyhivatal

Baleset

Tragikus baleset Földes és Báránd között: két kisbusz ütközött össze

Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország a gazdaságfejlesztési programot

Magyarországon már annyira pörög a gazdaság, hogy jut bőven támogatás a határon túli szavazatmagyaroknak is.

RövidenRöviden
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Kolozsvárott 2018. november 9-én.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Kolozsvárott 2018. november 9-én. Fotó: MTI/KKM/KKM/Mitko Sztojcsev

Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország azt a gazdaságfejlesztési programot, mely Erdélyben eddig Maros megye mezőségi részén nyújtott támogatásokat gazdálkodóknak és kisvállalatoknak – jelentette ki Szijjártó Péter Kolozsváron, miután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével tárgyalt pénteken az RMDSZ kolozsvári székházában.

Elmondta: a Maros-mezőségi kísérleti gazdaságfejlesztési program keretében tavaly másfél milliárd forint jutott a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak, idén 800 pályázat érkezett, ezek elbírálása jelenleg is tart. Hozzátette: a magyar költségvetésben jövő évre 50 milliárd forintot különítettek el a gazdaságfejlesztési programokra, ebből jelentős összeg jut Erdélybe és a Székelyföldre.

Szijjártó Péter méltatlannak tartotta, hogy román részről egyelőre nincs készség a kolozsvári magyar kulturális intézet megnyitásának az engedélyezésére.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Ungváron tárgyalt a legruszkibb magyar: Szijjártó szerint történtek biztató lépések

Két év alatt 564 milliárd forint kár érhette Magyarországot, amiért az oroszoktól vesszük a gázt

Szijjártó Péter elmagyarázta, hogy miért győzött mégis Orbán Viktor Brüsszelben

Rendületlenül imádja az ország a Fideszt, a kegyelmi ügy hatására sem erősödtek a baloldali pártok

Szijjártó ruszkibarát külügyér megkérte az ENSZ-t, hogy segítsen megfékezni a háborúkat

Szijjártó szolgálatba helyezte magát: a jemeni húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az EU-nál