Bűnügy

Börtönőrök életveszélyesen megvertek egy fogvatartottat, őrizetbe vették őket

Közlekedés

Megszólalt a MÁV, miután az osztrákok levágták a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról

Időjárás

Hidegfront érkezik szombaton, látszik már a lehűlés

51 millós drogfogás Budapesten – videó

Harta ViktorHarta Viktor

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a bolgár Sz. I. Ivanovval, valamint szerb és magyar társával szemben, akiket október 29-én, fényes nappal kaptak el.

A rendőrség honlapján közöltek szerint a 63 éves bolgár férfi október 29-én délben egy fővárosi kávézóban találkozott az 53 éves szerb H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélést követően távoztak, majd 4 óra múlva visszatértek ugyanoda.

A kávézóba Cs. László egy pénzzel teli papírtasakkal érkezett, amelynek tartalmát a két külföldi ellenőrizte. H. Ahmed a tasakot átvette, majd a parkolóban lévő autójában elrejtette. A kocsiból egy szatyrot vett elő, ami több mint egy kilogramm kábítószergyanús fehér port tartalmazott, és azt átadta Sz. I. Ivanovnak és Cs. Lászlónak.

A rendőrök ekkor a három férfit intézkedés alá vonták, megtalálták a 1054 gramm kokaint tartalmazó szatyrot, továbbá a bolgár férfi kabátja alól további 232 gramm kokaint. H. Ahmet az intézkedés során a nyomozóknak megmutatta a gépkocsijában lévő speciálisan nyíló rejtekhelyet, amelyből további 1054 gramm kokain, valamint a korábban átadott 39 600 euró került elő.

Az akció során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 51,5 millió forint.

A KR NNI munkatársai az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ezek is érdekelhetnek

Nem kell börtönbe vonulnia az ajkai orvosnak, akinek meghalt két, hanyagul ellátott betege

Toplistás magyar bűnözőket fogtak el Spanyolországban

Letartóztattak négy jászsági drogdílert: „jövedelmüket nyertes szerencsejáték-szelvényekkel igyekeztek legalizálni”

Öngyilkos akart lenni egy férfi Kiskunfélegyházán, rendőrök mentették meg az utolsó pillanatban

Rács mögé kerülhet a drogtermesztő hódmezővásárhelyi fidelitasos

Százmillió forintot érő kábítószert találtak Szigetszentmiklóson