Hivatalos közleményt adott ki az állambiztonsági iratanyagot, az „ügynökaktákat” tegnap nyilvánosságra hozó Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, egykori MDF-alapítóval kapcsolatban.

„A nyitottaktak.hu adatbázisában Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg. Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként. Tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdtük, és megtesszük a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében. Az okozott félreértésért Lezsák Sándortól ezúton is elnézést kérünk!”

– közölték csütörtök reggel.

Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak

A magyarázkodásra azután került sor, hogy Lezsák tegnap ugyancsak közleményben kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, mondván: nem volt ügynök, éppen ellenkezőleg, őt figyelték meg.

„Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte” – írta, hozzátéve, hogy a jogi út azonban nem teheti jóvá azt az erkölcsi kárt, amelyet ezzel a rágalommal okoznak számára.

„Nem gondoltam volna, hogy a lakiteleki találkozó 40. évfordulójához közeledve, 2026-ban ismét a neokommunizmus áldozatává válok. Szégyellje magát, aki ebben a színjátékban részt vesz” – fogalmazott közleményében Lezsák Sándor.

Hogy hány ilyen „technikai hiba” miatt összekeverdett, téves adat lehet még az adatbázisban, és azzal kinek, kiknek az életét teszik tönkre a következő időszakban, azt egyelőre nem tudni.

Megosztás