Huszadszor is leszavazták a kormánypártok az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát

Az Országgyűlés plenáris ülése
Szavazás az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 19-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

A 444.hu összesítése szerint huszadik alkalommal nyújtotta be az LMP azt a törvényjavaslatát, mely nyilvánosságra hozná az ügynökaktákat.

A parlamenti szavazás alapján azonban „az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról” szóló törvényjavaslat pontosan úgy járt, mint korábban:

a kormánypárti többség leszavazta, hogy Az Országgyűlés tárgyalja az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló tervezetet.

A 444.hu megjegyzi, az LMP 2011 óta próbálkozik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával, amit a Fidesz-KDNP konglomerátum rendre elgáncsol.

Ismét leszavazta a Fidesz az ügynökakták nyilvánosságát
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Visszakerül a múzeumba a Kövér László által összefingott antik házelnöki szék
Előállt a milliárdos üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
Megszólalt a kormány az Ukrajnából érkező áruk ügyében
Döntött a miniszter Pálinkás Szilveszter százados jövőjéről, de eljárás is indul ellene