A Központi Nyomozó Főügyészség kedden házkutatásokat és lefoglalásokat végzett a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) érintő hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben – erősítette meg az ügyészség az ATV.hu megkeresésére. Az értesülések szerint a nyomozati cselekmények a korábbi fideszes jegybankelnök, Matolcsy György környezetéhez köthető körökhöz kapcsolódnak.
Dr. Kovács Katalin főügyészségi csoportvezető ügyész, szóvivő az ATV.hu-nak küldött nyilatkozatában megerősítette a műveleteket:
„Megkeresésére tájékoztatom, hogy a Magyar Nemzeti Bankot érintő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség ma eljárási cselekményeket, köztük kutatást és lefoglalást végzett, azonban az eddigi büntetőeljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.”
A szóvivő hozzátette: a nyomozati cselekmények folyamatosak, ám a nyomozás törvény szerint nem nyilvános, ezért a rendelkezésre álló bizonyítékokat az eljárás jelenlegi szakaszában részletesebben nem áll módjukban értékelni. Az sem derült ki hivatalosan, hogy a házkutatások valóban Matolcsy György közvetlen környezetében, esetleg otthonában zajlottak-e.
300 milliárd forintos kárt okozhattak a magyaroknak
Az ügy hátterében az MNB alapítványainak működése áll: becslések szerint mintegy 300 milliárd forintos kárt okozó ügyben a hatóságokat régóta éles bírálatok érik. A Transparency International és más jogvédő szervezetek hosszú ideje kifogásolják, hogy a nyomozás nem hozott érdemi áttörést, és egyetlen érintettet sem hallgattak ki gyanúsítottként – ez utóbbi a mai cselekmények után sem változott.
A keddi razziák ugyanakkor azt jelzik, hogy a több mint egy évtizede folyamatos társadalmi felháborodást kiváltó ügyben a hatóságok most talán végre elkezdtek aktívan bizonyítékokat gyűjteni.
Mi az MNB-alapítványok ügye?
A Matolcsy György vezette MNB 2014 és 2015 között több magánalapítványt hozott létre, amelyekbe összesen több száz milliárd forint közpénzt utaltak ki. Az alapítványok – köztük a Pallas Athéné Domus Scientiae és társai – az eredeti célokhoz képest átláthatatlan módon költötték el a forrásokat:
ingatlanvásárlásokra, műtárgyakra és különböző befektetésekre verték el a pénzt, és ami ennél is megdöbbentőbb, a vagyon jelentős része köddé vált, a felelősségre vonás pedig az Orbán-kormányok alatt mindvégig elmaradt.
Az ügy tehát már 2013–2025 óta szivárog, a nyomozás azonban évek óta húzódik érdemi eredmény nélkül, noha a választási bukás előtti hetekben már egészen pofátlan módon, konténerekben menekítették Dubajba „a család vagyontárgyait”.