Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt

„El tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét”, mondta a vérfideszes kornyikálónőről.

toth-gabi-samandob
Részlet Tóth Gabi videójából.

Tóth Vera énekesnő egy podcastban nyíltan beszélt a húgához, Tóth Gabihoz fűződő viszonyáról, és arról is, hogy terapeuta segítségét veszi igénybe, amikor a kapcsolatuk nehezebb szakaszba ér – számolt be a Story.hu.

„Jó pár utalás már van a pszichológusom számláján ezzel kapcsolatban. Sok terápián és beszélgetésen túl vagyok. Néha magamtól ezt nem tudom megoldani. Itt nem csupán Gabi természetére és a megnyilvánulásaira célzok, hanem, hogy mint a nővére hogyan tudom feldolgozni azt, hogy őt bántják. Vagy, hogy ő a világban hol foglal helyet. Vagy, hogy ő ilyen szinten vállalja a politikai nézeteit. Egy csomó olyan kérdés van, amit fel kellett dolgoznom”

– magyarázta Vera az Én Kék Zónám című podcast vendégeként.

Nem beszélgetnek politikáról

Vera szerint a politikát tudatosan kerüli a közös beszélgetésekben. „Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál” – fogalmazott, és hozzátette, hogy Gabit amúgy sem lehet meggyőzni semmiről, ez egész kicsi kora óta így van.

A nővér az elhatárolódást nem ítélkezésként, hanem belátásként fogalmazza meg: „Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Kéretlenül nem fogok neki tanácsokat osztogatni.”

A két énekesnő kapcsolata nem mentes a feszültségektől. Legutóbb a Megasztár tavalyi évadja alatt alakult ki nézeteltérés köztük, miután Vera nyilvánosan bírálta a tehetségkutatót, amelynek zsűrijében Gabi is helyet foglalt. Gabi kezdetben zokon vette a kritikát, de később elismerte, hogy nővérének igaza volt.

Mi történt? Tóth Vera arról posztolt, hogy tiszás
Tóth Gabit havi 1,3 millió forintért foglalkoztatja a Fidesz-frakció
Tóth Gabi nagy bajban van: ki nem találod, most miért nyivákol
„Milyen szépen bánsz velem” – elalélós posztban magasztalja fricskását Tóth Gabi
ByeAlex kiosztotta a Fidesz-kampánydalt éneklő előadókat
Kezdődik? Beszólt a köztévé műsorvezetője Vitályos Eszternek