Demeter Tamás, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese nagyszabású magánrendezvényt tartott egy somogyi birtokon, a hajmási Zselicvölgy Szabadidőfarmon, ahol az altábornagyi kinevezését ünnepelte, ám a dorbézoláson egy másik NAV-os belefulladt egy tóba. A 444.hu most úgy értesült,
a 106 (!) fős meghívotti listán több kormánypárti politikus és államtitkár neve is szerepelt, ami legalábbis érdekes kérdéseket vet fel a NAV (állítólagos) pártfüggetlenségével kapcsolatban.
A rendezvény azután került a nyilvánosság elé, hogy egy résztvevő, egy NAV-os dandártábornok balesetben életét vesztette. Erről Panyi Szabolcs újságíró számolt be elsőként, a NAV pedig megerősítette az információt.
Államtitkárok és fideszes politikusok a listán
A 444 által megismert meghívotti listán a NAV-os tisztek mellett feltűnő nevek is szerepelnek. A meghívottak között volt Vágújhelyi Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium NAV-felügyeletéért felelős államtitkára, Gerlaki Bence adóügyi államtitkár, Lóga Máté gazdaságstratégiai államtitkár, valamint Kern Tamás, az NGM helyettes államtitkára. Meghívást kapott Farkas Örs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkára és dr. Bolcsik Zoltán, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára is. A listán szerepelt továbbá Budai Gyula fideszes politikus, valamint Vida Ildikó, a NAV egykori vezetője.
Összesen 106 név szerepel a meghívottak között, közülük sokan a NAV állományába tartoznak.
Miért aggályos mindez?
A lap azt a kérdést veti fel, hogy miért voltak meghívva egy elvileg független hatóság felsővezetőjének magánrendezvényére pártpolitikusok, kormányzati szereplők és a NAV-ot felügyelő minisztériumi vezetők. A kérdést különösen élessé teszi, hogy a NAV és a TEK nemrégiben hajtott végre elfogást az ukrán pénzszállító ügyében, amelyről Lázár János közvetetten elismerte, hogy a kormány politikai érdekei miatt indult.
A 444 hétfőn megkereste az érintett szervezeteket. A Külügyminisztérium válaszolt: közlésük szerint Budai Gyula aznap Szijjártó Péterrel volt országjáráson Győrben, Sopronban és Kapuváron, tehát a meghívás ellenére nem vett részt a rendezvényen. A többi érintett szervezet – az NGM, a BM, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és maga a NAV – nem reagált a megkeresésre.
A cikk azt is megjegyzi, hogy Gerlaki, Lóga és Kern államtitkárok azon az elvonuláson is részt vettek volna, amelyet Nagy Mártonék egy osztrák melegbarát szállodába szerveztek, és ahonnan újságírók megjelenése után futva menekültek el februárban.





