Megszólalt az ukrán jegybankelnök az Orbánék által elfogott pénzszállítók ügyében

ukran-penzszallito

Andrij Pisnij, az ukrán jegybank vezetője pénteken bejelentette, hogy delegációt küld Budapestre a csütörtökön előállított hét ukrán állampolgár ügyében.

„Azonnal intézkedünk az elfogott pénzszállítók és az Oschadbank lefoglalt járművei ügyében. Helyettesem, Alexei Saban és a bank munkatársai sürgősen Budapestre utaznak, hogy tisztázzák a helyzetet” – közölte Pisnij.

Az ukrán jegybankelnök elmondása szerint ezzel párhuzamosan a kérdésben levelet is címeznek a partnerekhez és szabályozó hatóságokhoz, különös tekintettel a pénzszállító szolgálatok ellenőrzési (CIT-ellenőrzés) eljárások betartására az euróövezetben és a magyar fél megfelelő intézkedéseivel kapcsolatban.

Andrij Pisznij azt írta, Ukrajna hivatalos tájékoztatást kér a magyar hatóságoktól az Oschadbank alkalmazottainak őrizetbe vételének okáról, és hangsúlyozta: „Az ukrán állampolgárok nem maradnak magukra ebben a helyzetben.”

Mint korábban beszámoltunk róla, csütörtökön a NAV hét ukrán állampolgárt, köztük egy egykori ukrán titkosszolgálati tábornokot és két páncélozott pénzszállító autót állított meg Magyarországon. A lefoglalt aranytömböket és pénzkötegeket az Orbán-kormány büszkén mutogatja, a propagandamédia, egységsugarú fideszes kommentharcos pedig azonnal elkezdett maffiázni, pénzmosást emlegetni – ahogyan eddig is zajlott az ukránok elleni hergelés.

Csakhogy az összesen 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kilogramm aranyat tervezetten szállítottak Ausztriából Ukrajnába. Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha péntek reggel úgy nyilatkozott a történtekről, hogy

a magyar hatóságok „gyakorlatilag túszul ejtették” az ukrán állami takarékbank hét alkalmazottját.

Magyar Péter üzent a NATO-csúcsról, vakarják a fejüket a fideszesek
Kiszivárgott dokumentum: Orbán Viktort is az aranykonvoj-ügy felelősei közé teszi az Ügyészség
Most jelentette be Magyar Péter: megvan az egyezség Ukrajnával
Újabb fideszes kampányhazugság dőlt meg, ezzel is átverték Orbánék a szavazóikat
Több száz illegális légfegyvert foglat le a rendőrség
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat