Felrobbant a Mol üzeme Százhalombattán, ezt lehet most tudni

A társaság szerint a magyarországi üzemanyagellátás egyelőre biztosított.

szazhalombatta-mol
A százhalombattai finomító lángba borult része.

Még mindig dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban, ahol hétfő éjjel tűz és robbanás történt egy alapanyag-feldolgozó üzemben.

A katasztrófavédelem kedden délelőtt azt közölte, hogy a levegőben (mint mindig…) az egészségügyi határértéket el nem érő mértékben voltak csak kimutathatóak az égés során keletkező gázok.

A helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki, majd a legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak – áll a közleményben.

Mol Nyrt: szükség lehet a stratégiai készletekre

A Mol korábban azt közölte, hogy a tűzeset a Dunai Finomító AV3-as üzemében történt. A társaság kedden délelőtt arról is tájékoztatott, hogy a következő időszakban a magyarországi ellátásra fognak koncentrálni, és mérlegelik a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.

A közlemény szerint személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

Ismét olajat talált a Mol Magyarországon

Nagy Márton berendelte a Mol vezetőit az egekbe dráguló üzemanyagárak miatt

Megveszi a Mol az Újpest FC-t, már csak NER-csapatok alkotják az NB I-et

2,53 milliárd forint értékű részvénycsomagot osztott szét vezetői között a MOL

Orbán Viktor bemondta, mit csinálna a Tisza Párt ezzel a virágzó országgal

Tragédia Baranyában, bennégett egy ember a házában