A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát – hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy az üzemegység nem állt működés alatt, csak karbantartó tevékenység folyt benne „élettartamhosszabbítás érdekében”; információik alapján szénhidrogén robbant be egy csővezetékben.
Hernádi Zsolt elmondta azt is, hogy az esetet a hatóságok mellett a Mol a kormány szakértőivel együtt is ki fogja vizsgálni.
A tüzet a létesítményi tűzoltóság kezdte el oltani, majd megérkeztek a megyei szerkocsik és egy mozgó laboratórium is. A helyszínen a hatóságok azonnal elkezdték vizsgálni, hogy került-e káros anyag a levegőbe vagy veszélyben van-e a lakosság. A vizsgálatok alapján nem került ki olyan mennyiségű káros anyag a levegőbe, ami bármilyen formában veszélyeztetné a telephelyen tartózkodókat vagy a városban élőket.
A protokoll szerinti első intézkedésként elkezdték kimenteni az érintett területen lévő embereket, a sérülteknek pedig azonnali ellátást biztosítottak. A robbanás után már 3 percen belül megkezdték a balesetben érintettek ellátását
– mondta.
Hernádi Zsolt a Mol-csoport egésze nevében őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, és biztosított a őket arról, hogy a vállalatcsoport egyéni támogatással segíti a családot.
Nincs hatása az ország üzemanyagellátására
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a történteknek nincs hatása az ország üzemanyagellátására, és az üzem tevékenységét „folyamatszerűen” lehet majd visszaállítani. Kiemelte továbbá, hogy az esetet alaposan ki kell vizsgálni, hogy tanulni lehessen belőle, és a jövőben az ilyen balesetek elkerülhetők legyenek.
Kapitány szerint a segítség időben érkezett meg a baleset helyszínére, a hatóságok pedig elvégezték a szükséges méréseket, elkezdték a mentést légi- és közúton is.
Hangsúlyozta, hogy hasonló balesetek nem fordulhatnak elő Magyarországon és azzal tartoznak mindenkinek, hogy nagyon alaposan kivizsgálják a szerencsétlenséget. Aa vizsgálatban a minisztérium képviselői is részt fognak venni, hogy a vállalatcsoporttal közösen tudjanak tanulni a balesetből.
Kapitány István a sajtótájékoztatón részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak és biztosította őket arról, hogy a magyar kormány minden támogatást meg fog adni a tragédia átvészeléséhez.
A Mol tiszaújvárosi üzemében péntek reggel történt robbanás, a balesetben egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.





