Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni – hergel a kereskedők ellen a világbajnok áfa, elvonások és különadók kormányának Nemzetgazdasági Minisztériuma (NGM). Azt írták, intenzív egyeztetéseket folytatnak a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében, és
elvárják, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék szándékaikat.
Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni – fenyegettek.
Az „önkéntes árcsökkentést” elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként
- a csirkehús,
- a sertéshús,
- az étolaj,
- a tojás,
- a tej és a tejtermékek,
- a liszt,
- a cukor,
- valamint az egyéb alapvető élelmiszerek.
Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.
Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett.
Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek.
Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszerinfláció érdemben csökken és az alapvető élelmiszerek árai elfogadható szintre mérséklődnek
– adta utasításba az árhivatal NGM.
Végezetül az NGM kilátásba helyezte, amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben.