Hatalmas bírságot kapott a Foodora is

Foodora Bringásreggeli 2023. június 22-én.  Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
Foodora Bringásreggeli 2023. június 22-én. Fotó: Facebook/foodora/Karancsi-Albert Rudolf

Az eMAG, az Allegro és a Lidl után újabb vállalkozás került a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célkeresztjébe: a Foodora ételrendelési portál üzemeltetőjét több mint 35 millió forintra bírságolták, mert megtévesztette a fogyasztókat.

A hatóság pénteki közlése szerint a cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott.

A vállalkozás ráadásul késleltette a GVH eljárását, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül 20 millió forint eljárási bírságot is rájuk vert a GVH Versenytanácsa, amit a cég már be is fizetett.

A GVH figyelmeztetett: a nemzeti versenyhatóság az ételkiszállító vállalkozások kereskedelmi tevékenységét is kiemelten figyeli.

A Foodora esetében megvizsgálták pl. azt is, amikor a cég 2024. június 14-20. között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a rendszerhasználati díj felszámításáról. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – figyelembe véve a vizsgált reklámkampány költségét – összesen 35,2 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

Mindez arra hívja fel az eljárás alá vont vállalkozások figyelmét, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségüknek pontosan és határidőben kell eleget tenniük – hangsúlyozta a GVH.

A konkrét ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a figyelmet, hogyha egy vállalkozás árkedvezményt ígér és annak érvényesítése valamilyen feltételhez van kötve, akkor azt a kedvezmény hirdetésével egyidejűleg, egyértelműen kommunikálnia kell a fogyasztók felé.

Reagált a Foodora

A Foodora a GVH bírságára reagálva azt közölte, a cég elkötelezett a hatályos jogszabályok betartása mellett, ezért a határozatban foglaltaknak eleget tesznek, viszont annak tartalmával nem értenek egyet.

„Reklámkampányaink célja az átlátható és teljes körű tájékoztatás. A hatóság megállapította, hogy egyes hirdetésekben az ajánlat részleteit nem megfelelő betűmérettel tüntettük fel, azt azonban cáfoljuk, hogy szándékosan elhallgattuk az ajánlat részleteit. Hirdetési felületeinken, továbbá a webes felületünkön és az applikációnkban is a rendelési folyamat megkezdésétől minden információ elérhető” – írták, megjegyezve, hogy a vizsgálat 2023-as kezdetét követően módosították reklámanyagaikat, és „számos, a vizsgálat során felvetett szempontot” időközben beépítettek a gyakorlatukba.

Baj van az ételfutárokkal, rendkívüli vizsgálatot rendelt el a minisztérium

Vizsgálat indult a Foodora ételrendelési portállal szemben

Új csalás terjed, figyelmeztetést adott ki a hatóság