„Ebbe nem szabad beletörődni” – Vitézy üzent Orbánék hazaáruló ingatlanpanamája kapcsán

vitezy-david
Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje beszédet mond az önkormányzati választási eredményváró rendezvényén Budapesten 2024. június 10-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Vitézy Dávid is több posztban kelt ki a Rákosrendező területét arab kézre játszó, színtiszta hazaárulásnak látszó ügyben, amely szerdán már ott tartott, hogy Nagy Márton miniszter nyíltan a külföldiek oldalára állt, azt üzenve a fővárosnak, hogy majd akkor veheti meg Budapest a területet, ha azt az Arab Emírségek megengedi!

Vitézy Dávid közlekedési szakember, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-oldalán úgy reagált:

„Lecke a szuverenitásról: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő álláspontja szerint a Főváros elővásárlási jogát felülírja az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának akarata. Mivel az uralkodó a Fővárost nem jelölte ki vevőnek, ezért szerintük Budapest nem élhet az elővásárlási jogával – mondja a kormány által a nemzeti vagyon kezelésével felruházott szerv.”

Egy másik posztban arra emlékeztetett: „Sokan túlzásnak gondolták, mikor először mondtam el még a decemberi közgyűlésen: a kormány Budapest egy fél kerületnyi értékes fejlesztési területén mostantól valójában egy másik államnak, az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának engedte át a fővárosi és kerületi önkormányzatok, valamint az eddigi tulajdonos magyar állam minden jogát. Így mostantól az arab állam döntheti el, mi épülhet ott és milyen jogszabályok szerint.”

Vitézy szerint eltelt néhány nap, kiderült, hogy a fővárosnak elővásárlási joga van és

„immár a szuverenitásra oly kényes kormány hivatalos álláspontja is erre hivatkozik: Budapesten csak az történhet, amit az Egyesült Arab Emírségek uralkodója megenged.”

„Ebbe nem szabad beletörődni. Nem engedhetjük, hogy létrejöjjön egy idegen állam által irányított terület formájában a Maxi-Dubaj Budapesten. Minden lehetséges jogi és szakpolitikai lépést meg kell tennünk, ennek érdekében részletes előterjesztést nyújtok be a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére, a főpolgármester javaslatát az elővásárlási jogunk gyakorlásáról pedig természetesen támogatni fogjuk” – zárta bejegyzését.

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Orbán Viktor: mi lettünk az útépítések kormánya

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Csökkenti díjait az OTP, és vállalja, hogy már csak a választás után fog emelni

Hiába az árrésstop, 7 százalékkal drágultak az élelmiszerek márciusban; 4,7 százalékon az infláció

Rajtaütés volt a Spar és az Auchan központjában