Gazdaság

Romokban a gazdaság: csúfos számok árulkodnak Orbánék kudarcos teljesítményéről

Belföld

Dubai csoki: beütött, amitől mindenki tartott, vásárlási korlátozást vezetett be a Lidl

Belföld

5 millió forint támogatást hozott a Tisza Pártnak Menczer Tamás agyhalott hőzöngése

Véget ért Kapás Boglárka pályafutása

Felállva tapsolta a közönség utolsó úszása után.

KAPÁS Boglárka
Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 24-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szombaton reggel, a Duna Arénában véget ért Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó pályafutása.

A 31 éves magyar versenyző a rövidpályás világbajnokságon utoljára 400 méter vegyesen, az előfutamban ugrott medencébe és 4:37.46 perces idővel összesítésben a 16. helyen zárt.

Kapást a medencéből kiszállva Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, edzője, Virth Balázs, az UTE részéről pedig Lázár Andrea köszöntötte egy csokor virággal, az óriáskivetítőn pedig a kiváló úszó karrierjéről egy rövid összeállítást láthatott a felállva tapsoló közönség.

Kapás Boglárka már a 2008-as pekingi olimpián ott volt, a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként, legnagyobb sikerét pedig 2016-ban, Rio de Janeiróban érte el, ahol 1500 méter gyorson bronzérmet nyert.

Később pillangóúszásra váltott, 2019-ben Kvangdzsuban világbajnoki címet ünnepelhetett 200 méteren, a 2021-es tokiói játékokon negyedik volt. Idén nyáron, Párizsban az ötödik olimpiáján vett részt, most pedig hazai közönség előtt zárta le sikerekben gazdag pályafutását.

„Kicsit izgultam, hogy ebben az érzelmi állapotban végig tudom-e majd úszni a távot, de szerencsére sikerült. Nagyon örülök neki, hogy itthon úszhattam utoljára, hiszen itt volt a családom, a barátaim és rengeteg szurkoló. A reggeli pillantásokon éreztem, hogy ez azért valami különleges lesz, de összességében szerintem nagyon jól bírtam, talán az egész éves kemény felkészülés segített”

– nyilatkozta a vegyes zónában Kapás.

Ez is érdekelhet:
Újabb fordulat Till Tamás gyilkosának ügyében: mégsem olyan egyértelmű?

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Bíróság elé állítanak egy labdarúgót Szegeden

Autóbalesetben meghalt egy 16 éves lány Zalaegerszeg határában

Világbajnok Kapás Boglárka 200 méter pillangón

Koronavírusos Kapás Boglárka

Kapás Boglárka megoldotta, hogy a karanténban is tudjon úszni