Vádat emeltek a kisfiút felrúgó jászberényi karateedző ellen

Két és fél év börtönt kér az ügyészség a férfira, aki egy rá bízott kisfiúval keménykedett a szolnoki kalandparkban.

szolnok-kalandpark-felrugta
Részlet a nyilvánosságra került videóból.

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azzal az 56 éves karateedzővel szemben, aki július 11-én úgy felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a fejére esett – tudta meg a 24.hu.

A. Tibor állítólag azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére. A vádirat szerint a fiú az egyensúlyát elveszítve a levegőben megpördült, és előbb bal kezét, majd a fejé is beütötte a futópályába, ahonnan kissé visszapattant, majd végül a bal oldalára esett. Ezután a gyermek sírt, a futópályán fekve maradt, míg a férfi ellépett tőle és azt mondta neki:

„Hisztizzél, hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak.”

A lap megkeresésére Ocsovai Ágnes szóvivő azt mondta, hogy az ügyészség két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfire, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is.

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy időre külföldre menekült a népharag elől a kisfiút felrúgó, máskor pedig a párját is ököllel verő, lelkileg terrorizáló jászberényi illetőségű „karateedző”, így sokáig nem tudták kihallgatni. Az is nagy port kavart, amikor kiderült, Novák Katalin egykori fideszes család- és ifjúságügyért felelős államtitkár korábban életműdíjjal tüntette ki a férfit.

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos

Meg akartak ölni egy rendőrt Nógrádban

Járókelőkre támadt egy férfi Budapesten