Szorul a hurok Lázár nyakán? Nyomoz a rendőrség

Büntetőeljárás indult a Keleti pályaudvarnál kisiklott InterCity ügyében.

lazar-janos
Fotó: Facebook/Lázár János

Büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Keleti pályaudvarnál vasárnap este kisiklott InterCity ügyében – tudta meg a 24.hu. Bár a balesetben szerencsére senki nem sérült meg, a rendőrség is megerősítette, hogy

a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya a vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytat nyomozást.

Ennél többet a folyamatban lévő eljárás érdekében nem árultak el, de úgy tudni, a balesetet elszenvedő vonat jelenleg is a Keleti pályaudvaron van.

Ismert, Vitézy Dávid közlekedési szakember gyakorlatilag már összeállította Lázár János vádiratát, hosszan sorolva, hogy a miniszter elmúlt két évben hozott intézkedései „egytől egyig csak rontottak” a vasúti közlekedés helyzetén.

Vitézy dokumentumokra hivatkozva azt is megírta, hogy konkrétan a Keleti pályaudvarról kifutó vasútvonalak fejlesztését is Lázár állította le.

„Alul ez egy 2022-es engedélyezési terv részlete, amely annak a vasúti váltókörzetnek az újjáépítésére és cseréjére készült, ahol tegnap egy váltóalkatrész eltört és a felső képen látható Keleti pályaudvarra tartó InterCity kisiklott. Több másik mellett ezt a beruházást is törölte Lázár János 2023-ban” – hívta fel a figyelmet Vitézy.

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét

„Elfogytak a pótlóbuszok”: tömeg várja a budaörsi vasútállomáson, hogy valahogy hazajusson

Ismét trükközik Lázár János, eltüntette az utasok kedvenc alkalmazását

Lázár János fényűző kastélyáról került elő fotó

Lázár János „veszélyes adathalászatról” őrjöng, amiért lelkes fejlesztők megcsinálták a Holavonat.hu-t a tönkretett Vonatinfó helyett

Kiosztották a batidai gazembert: „megtestesíti azt a Fideszt, amitől a jóérzésű magyarok napról napra nagyobb távolságot szeretnének tartani”