Megugrott a kórházba kerülő betegek száma az elmúlt 24 órában

gyorfi-pal-atv
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban.

A kánikula miatt sok belgyógyászati, kardiológiai beteget kell kórházba szállítani, a budapesti betegszámban az elmúlt 24 órában az előző év azonos napjához képest 40 százalékos növekedés volt tapasztalható – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken.

Győrfi Pál azt írta, hogy sok beteg kerül kórházba a kánikulában: a mentők esetszáma az átlagos 3500 helyett 4000 fölé emelkedett.

A szóvivő fontosnak nevezte, hogy a kockázati csoportba tartozó – szívbetegségben, krónikus belgyógyászati betegségben szenvedő – emberek panasz esetén időben forduljanak háziorvosukhoz, kövessék tanácsait, hirtelen, súlyos rosszullét esetén pedig hívják a 112-es segélyhívó számot.

Arról, hogy hová kerülnek ezek a betegek, milyen kórházi körülmények közé, Magyar Péter napok óta számol be a Facebook-oldalán.

A Tiszta Párt elnöke ugyanis hőmérővel járja a kórházakat: van ahol leláncolt ajtók fogadják, máshol pedig éppen akkor mért 37,1 fokot egy ápolási osztályon, miközben a másik helyiségben a propagandatévén az államtitkár arról tájékoztatott, hogy minden rendben van az egészségügyben.

Súlyos fertőzés terjed Magyarországon, megszólalt a Semmelweis Egyetem

Újabb telepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás vírus

Államtitkár: több tucat kórház felújítását állította meg a Tisza Párt

Meghalt egy ember Kismaroson

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Mocskos, fertőző wellness-szállót záratott be a NAV