Kövér László a közösségi emlékezet fontosságát méltatta, miközben éppen kitörölni igyekeznek a közösség emlékezetéből a bűneiket

Kövér László

Közösségi emlékezet nélkül nincs nemzet, nemzet nélkül pedig nincs nemzeti állam – magyarázta az Országgyűlés ápolatlan elnöke a Nemzeti Emlékezet Bizottsága fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tudományos tanácskozáson szerdán, Budapesten.

Kövér László a Hagyományok Házában tartott konferencián úgy fogalmazott, a nemzeti emlékezet az egyik legerősebb emberi közösségképző tényező.

Ebben bizonyára igaza van, hiszen péntekre nagy, közösségépítő tüntetés készül Budapesten.

Onnantól viszont már sántít a méltatás, hogy a kormány szereti a saját szájíze szerint hajlítani az emberek emlékezetét:

  • a propagandasajtójuk például egészen addig nem számolt be Novák Katalin pedofilbotrányáról, amíg az államfő le nem mondott;
  • de azt is nagyon szeretnék kitörölni az emberek emlékezetéből, hogy volt egyszer egy Magyar Péter nevű állami felsővezetőjük, aki most a Fidesz viselt dolgaival borzolja a kedélyeket;
  • és arra sem fontos már emlékezni, hogy az Orbán-család ügyvédje védte a pedofil bicskei igazgatót;
  • az Orbán Viktor öccsét, Böjte Csabát és a pedofilpártoló K. Endrét együtt emlegető cikkre pedig még az internetnek sem szabad emlékeznie.

Kövér László súlyos hazaáruló, Magyarország ellen szurkoló nyilatkozata került elő

14 millió forintra büntették Gyurcsány Ferencet, mert leárulózta Orbán Viktort

Kövér László nem áll le, büntető feljelentést tett a parlamentben történtek miatt

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Elutazik Kövér László