Baleset

Káosz, tömegbaleset az M7-esen Velencénél, több tucat jármű érintett

Belföld

Magyar Péter: nem jött be a megafonos lejáratás, „készülnek a hamisított rendőri jelentések”

Baleset

Hajók égtek az alsóörsi kikötőben

A GVH bejelentette, hogy a verseny „legyalulta az élelmiszer-inflációt”

RövidenRöviden
A kötelező akciózásban szereplő termék ártáblája egy budapesti CBA üzletben 2023. augusztus 1-jén.
A kötelező akciózásban szereplő termék ártáblája egy budapesti CBA üzletben 2023. augusztus 1-jén. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Nagy Márton miniszter szerint összeesett; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint most még a verseny is „legyalulta az élelmiszer-inflációt”, amely éves alapon 30 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2024 első hónapjában.

A GVH péneteki közleménye felidézi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal varázsgömbje szerint 2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az élelmiszerek inflációja pedig ennél is alacsonyabb, 3,6 százalék volt.

Kiemelték, az adatok rávilágítanak arra, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest alig egy év alatt kevesebb, mint tizedére zuhant az élelmiszerárak emelkedése

– vagyis továbbra sem lett olcsóbb egy fillérrel sem az élet, csupán a korábbinál kisebb léptékben drágulnak tovább a termékek, szolgáltatások.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Brutális drágulás jön a K&H-nál, a bankok is elkezdték az emberek nyakába varrni a tavalyi inflációt

Átlagosan 3,8 százalékkal drágult az élet januárban a KSH szerint

Brutális bírságot kapott a Lidl

Botrány! Miközben rohad a MÁV, Hernádi Zsolt spanyol vasúti vásárlását euró százmilliókkal támogatja a magyar állam

A Yettel is odavág az ügyfeleknek: durva tarifaemelés jön márciustól, mutatjuk

Ismét drágul a benzin szerdán