Brutális áremelésre készül a Telekom, ez minden ügyfélnek fájni fog

Távközlés - Magyar Telekom
Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Magyar Telekom 2024. március 1-jei hatállyal 15%-os éves „inflációkövető díjkorrekciót”, vagyis áremelést hajt végre – derül ki a vállalat közleményéből.

Azt írják, a 15 százalékos drágulást a Központi Statisztikai Hivatal 2024. január 12-én közzétett inflációs jelentésére alapozzák, ami 2023-ban 17,6% volt. Az inflációnál alacsonyabb emelést azzal indokolják, hogy

figyelembe vették a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelek érdekeit!

A Magyar Telekom közleményében emlékeztet, a vállalat Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) 2022. szeptember 1-től tartalmaznak egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát, amely alapján a havi előfizetési díjak a KSH által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak. A társaság ezért úgy módosítja az ÁSZF-jét, hogy az éves inflációkövető díjkorrekció mértéke 2024-ben 15% lesz.

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Hiába az árrésstop, ismét megindult az infláció

Hiába az árrésstop, 7 százalékkal drágultak az élelmiszerek márciusban; 4,7 százalékon az infláció

Nagy „inflációletörő” Mártonék ismét magyarázkodnak a dráguló árak miatt

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Összeomlás: 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés egy hónap alatt