Akkor lesz béke Ukrajnában, amikor Oroszország elérte céljait a „különleges hadműveletben”, ezek pedig változatlanok – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz diktátor csütörtöki évértékelő sajtóértekezletén.
Putyin szerint a Nyugat mindent, amit ígért, megadott Ukrajnának, az orosz hadsereg pedig csak az ukrán ellentámadás kezdete óta 747 harckocsit és 2300 páncélozott járművet semmisített meg. Arról, hogy hírszerzési jelentések szerint eközben 315 ezer orosz katona sebesült vagy halt meg, Putyin mélyen hallgatott.
Azt állította ugyanakkor, hogy nem lesz szükség újabb mozgósításra Oroszországban, mert szerdáig állítólag 486 ezren jelentkeztek szerződéses katonának az orosz hadseregbe, és számuk az év végig eléri a félmilliót (bár ezeket a számokat nyilván fenntartással kell kezelni ott, ahol a választásokat is rendre közel 100%-kal „szokta nyerni” Putyin).
A tömegnyilkos háborús bűnös beszélt arról is, hogy Oroszország szuverenitásának megerősítését tekinti a fő feladatának. A kifejezés ismerős lehet a magyar kormány retorikájából, Orbán Viktornak is a szuverenitást a legújabb kedvenc szava. A béke mikéntjében pedig szintén kísérteties a hasonlóság: azt Orbán és Putyin is úgy képzeli, hogy Oroszország diadalmaskodik Ukrajna felett.