Gulyás Gergely: továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök

gyurcsany-ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Fotó: Facebook/Gyurcsány Ferenc

A baloldalon továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök, tehát úgy lesz, ahogy Gyurcsány Ferenc akarja – jósolta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón az ellenzék listaállításával kapcsolatban kérdésre válaszolva.

Az Origo putyinista szennylap azon kérdésére, lát-e esélyt arra, hogy az ellenzék egységesen indul a jövő évi európai parlamenti választáson, illetve, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője többször támadta a DK-t, de most beálltak a DK által is támogatott Karácsony Gergely mellé, Gulyás Gergely azt válaszolta: aki meghallgatta Donáth Anna korábbi nyilatkozatát, akkor ma jót nevethet azon, hogy annak semmi súlya és értelme nincs, hiszen a Momentum EP-képviselője korábban azt mondta, hogy sem ő, sem a Momentum nem fog közös listán szerepelni a DK-val.

„Ehhez képest a Momentum polgármesterei és képviselői sorra jelentkeznek be a DK-listára” – mondta a miniszter.

Egy vagy két főnöke van a baloldalnak, Gyurcsány Ferenc vagy a Gyurcsány-házaspár, és amit mondanak, az érvényesül. Ez igaz a közös listára is – fejtegette Gulyás Gergely.

Magyar Péter védelmébe vette Gyurcsányt

Direkt36: Gyurcsánynak évek óta viszonya volt a DK egyik munkatársával

Megszólalt Orbán embere: ez megint mindenkinek fájni fog

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum