Rajtaütöttek egy főorvoson és asszisztensén, mindenhonnan hálapénz került elő

halapenz-pest-megye
Részlet a rendőrség videójából.

Hálapénz elfogadásával gyanúsítanak a rendőrök egy Pest megyei főorvost és asszisztensét, a vesztegetés elfogadásával gyanúsított nők nem tettek vallomást – közölte a rendőrség kedden.

Azt írták: a közelebbről meg nem nevezett Pest megyei kórház főorvosa és asszisztense ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás.

A nyomozók október 3-án, a munkaidő végén lepték meg a főorvost és asszisztensét munkahelyükön, ahol a földszinti rendelőben az íróasztal fiókjában heverő mappából, valamint a doktornő köpenyének zsebében lapuló borítékból bankjegyek kerültek elő, de az asszisztens asztalán is „árválkodott egy tízezres”.

https://www.youtube.com/watch?v=DG2LHexK2nQ

A helyszínen lefoglalt összeg meghaladta a 230 ezer forintot.

A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre tisztázásra vár, hányszor fogadott el – a gyanú szerint – alkalmanként 10-20 ezer forintot pácienseitől a főorvos és asszisztense. A vesztegetés elfogadásával meggyanúsított nők nem tettek vallomást, de panasszal éltek a gyanúsítás ellen és szabadlábon védekezhetnek.

Nyakunkba szakad a nyár május 1-jén, itt vannak a részletek!

Még a hazugságról is hazudnak: csak a magyar gazdaság szenved a „háború elviselhetetlen pénzügyi terheitől”

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Brutális késelés Hajmáskéren, kivonult a rendőrség

Mit titkolnak? Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

Takács Péter: mentőállomások és kórházak felújítását gátolja a Tisza Párt és Brüsszel