Kirúgták a hálapénzt elfogadó szolnoki orvost, akinél egy kisebb vagyont találtak a nyomozók

Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
A szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet épülete.

Megszüntette a hálapénzt elfogadó szolnoki orvos munkaviszonyát a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet – közölte az intézmény orvosigazgatója szerdán.

Kudrjavcev Anatolij közleményében azt írta: az intézmény munkatársai határozottan elutasítják a hálapénzt és „visszaélésnek tekintenek minden ezzel kapcsolatos cselekményt”. Éppen ezért az ügyben érintett orvos munkaviszonyát a kórház azonnali hatállyal megszüntette.

A hatóságok munkáját a rendelkezésre álló eszközökkel támogatja az intézmény – közölte.

Kedden a rendőrség jelentette be, hogy a meg nem nevezett orvos ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, miután a nyomozók július 17-én tetten érték az egészségügyi intézményben, majd előállították a rendőr-főkapitányságra.

A megalapozott gyanú szerint az orvos 2023. május 31. és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el – feltehetően 41 alkalommal – a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el.

Több mint 37 millió forintot, továbbá csaknem 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, „üres és készpénzt tartalmazó borítékokat” foglaltak le a nyomozók.

Újszülöttet találtak a szolnoki babamentő inkubátorban
Újszülött kisfiút találtak a szolnoki kórház inkubátorában
Botrány a győri kórházban, orvosokat és asszisztenseket vittek el a rendőrök
Néhány órás újszülöttet találtak a szolnoki kórház inkubátorában
El akart szaladni egy rab a veszprémi kórházból
The Guardian: erőszakkal injekciózták be az egyik elfogott ukrán pénzszállítót