„Könyörgött a tanárának, hogy ne írja be a rosszabb jegyet” – Verte, alázta lányait egy nő, ha ötösnél rosszabb jegyet vittek haza

Zsebpénzt sem kaptak, nehogy ételt vehessenek belőle.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki oly mértékben várt el kitűnő sport- és iskolai teljesítményt a gyermekeitől, hogy azzal már súlyosan veszélyeztette testi, érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésüket. Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség csütörtöki közlése szerint a nő egyedül nevelte két kiskorú lányát, 2016 és 2021 ősze között – súlyos alkoholproblémákkal is küzdve – teljesíthetetlen elvárásokat fogalmazott meg velük szemben.

Ha a lányok ötösnél rosszabb jegyet vittek haza, akkor megalázta, bántalmazta őket, emiatt előfordult, hogy egyikük könyörgött a tanárának, hogy ne írja be a rosszabb jegyet.

A gyerekek nem vehettek részt osztálykiránduláson, és csak a kötelező iskolai programokra mehettek el.

A nő a magas színvonalon sportoló lányoktól még kimagaslóbb teljesítményt várt el, ezért minden nap mérte a testsúlyukat, ennek megtartása érdekében nem adott nekik elegendő ételt. A sokszor éhező gyerekek tízóraira is csak egy müzlit vihettek, zsebpénzt nem kaptak, nehogy abból ételt vehessenek.

A vádlott emellett folyamatosan szidta gyermekeit, becsmérelve iskolai és sportteljesítményüket, a lányok az édesapjukkal is csak titokban tarthattak kapcsolatot.

A nő így olyan lelki szenvedést okozott gyermekeinek, hogy iskolai jelzésre a kisebbik – akkor még kiskorú – lányt a gyámhatóság ideiglenesen az édesapjánál helyezte el, őt később követte az akkorra már felnőtté vált testvére is.

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos