Bűnügy

Gyilkosság történt Miskolcon szombat hajnalban

Bulvár

L.L. Junior megint büszkén posztolt a gyorshajtásáról

Baleset

Súlyos vonatbaleset Adácsnál, a mozdonyvezető beszorult a fülkébe, mentőhelikoptert is riasztottak

Komoly bundát növesztett Kövér László, és „Ádám és Béla” kapcsolatáról magyarázott Madách Imre kapcsán

Madách Imre születésének 200. évfordulójáról is a melegek jutottak eszébe.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Balassagyarmaton 2023. január 20-án.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Balassagyarmaton 2023. január 20-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne „valamennyiünk félelmét és reményét” – magyarázta Kövér László hámester pénteken Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartott Nógrád vármegyei Madách-ünnepségen, ahol új arcszőrzetét is megismerhette a nagyérdemű.

„Ünnepi beszédét” Kövér azzal folytatta: napjainkban Madách csak amiatt vonná össze a szemöldökét, „hogy Ádám és Éva az emberiség fennmaradását biztosító egymásnak rendeltségét a mai nyugati kultúrában micsoda hévvel igyekeznek átírni Ádám és Béla kapcsolatára”. Madách minden egyéb tekintetben pontosan megírta a lényeget mai világunkról, az emberi lélekért zajló szakadatlan küzdelemről, a jó és a rossz, a fény és a sötétség, a hit és a tagadás, végső soron Isten és a sátán között – fűzte hozzá.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: Madách Imrére azért vagyunk büszkék, mert egyetemes értékű és örök érvényű művet ajándékozott nekünk és a nagyvilágnak, főműve a világirodalom egyik legmélyebb filozófiai költeménye.

A hagyományos rendezvényen átadták a vármegyei önkormányzat Madách-díjait is. Az elismerést idén

  • a nácibarát fideszes Takaró Mihály irodalomtörténész és
  • a „szétbaszott zsidó kurvák seggéről” verselő fideszes L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója vehette át.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!