Puhára esett: kiderült Palkovics László új munkahelye

Palkovics László
Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az erős védelmi ipar Magyarország biztonsági érdeke, hiszen a védelmi ipari beruházások stratégiai előnyt jelentenek Magyarország számára. Ez egyben a nemzetközi rendszerhez kapcsolódó nemzeti védelmi innovációs rendszer megteremtését foglalja magában – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben az MTI-nek kedden.

Kifejtette, a kormány szerkezeti átalakítása újabb lehetőséget kínált ezen a téren is a tárca számára, ezért a jövőben az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. a Technológiai és Ipari Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz kerül.

A miniszter szerint a társaság vezetését Palkovics László vezérigazgatóként fogja ellátni.

Mint ismert, Palkovics László néhány napja lemondott technológiai és ipari miniszteri tisztségéről, melyet tegnapig érdemben nem is kommentált a kormány. A friss fejlemények szerint azonban Palkovicsnak nem fog felkopni az álla.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MTI-nek arról is beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium munkájának átszervezése, a tárca feladatainak beazonosítása és kijelölése véget ért. A folyamat lezárását jelenti, hogy Novák Katalin köztársasági elnök 2022. november 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát és az általa vezetett terület is átszervezik a jövőben.

A miniszter nem mulasztotta elmondani azt sem, hogy Magyarországot és a magyar embereket csak jól felszerelt és jól kiképzett haderővel, valamint erős védelmi ipari háttérrel lehet megvédeni. Ahogy azt sem, hogy a védelemipar egyúttal a magyar gazdaság újabb hengereként járul hozzá hazánk fejlődéséhez is!

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Felrobbantották az orosz műveleti parancsnokság helyettes vezetőjét Moszkva mellett

Elutazik Kövér László

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Orbán ismét a fél országot megfenyegette, Magyar Péter üzent neki

Botrányt okozott a Fidesz provokátora a Ferenc pápa emlékére tartott gyászmisén, apácák léptek közbe