Civil ruhás rendőrrel várta a tankerület a Karinthy Gimnázium megfélemlített tanárait

Nem lehetünk már messze a körömtépkedéstől.

diakok-karinthy
Diákok és tanárok gyülekeznek a tankerületnél a Karinthy Gimnázium pedagógusainak védelmében 2022. október 7-én. Részlet a 444.hu videójából.

Több száz fős tömeg kísérte pénteken a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanárait a Külső-Pesti Tankerületi Központhoz, miután figyelmeztetésben részesítették őket azután, hogy csatlakoztak a szerdai, országosra duzzadt tiltakozáshoz.

A 444.hu azt írja, a tankerület igazgatója csütörtökön behívta a gimnázium igazgatóját, hogy rajta keresztül kézbesítsen 24 levelet az iskola tanárainak. A tanárok azonban nem vették át a leveleket, helyette úgy döntöttek: ma reggel személyesen mennek el a tankerülethez, hogy találkozzanak annak vezetőjével, Rábel Krisztinával.

A helyszíni riport szerint a tanárok csak kettesével mehettek be átvenni a megrovó leveleket, a teremben eközben egy civil ruhás rendőr is ott ült, és először a pedagógusokat segítő ügyvédeket sem akarták beengedni, a tankerület vezetője pedig (talán szégyenében) bemutatkozni sem volt hajlandó.

A megalázott pedagógusokat a Telex kamerája is elkísérte:

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek