Sztrájk kezdődött a kukásoknál, százak nem vették fel a munkát ma reggel

Több kurázsi van bennük, mint a Facebookon dünnyögő pedagógusokban.

Tüntetők az FKF Ecseri úti központjánál.
Tüntetők az FKF Ecseri úti központjánál. Részlet a Blikk videójából.

Kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött az FKF Ecseri úti telephelyén: a társaság több száz munkavállalója egyszerűen nem vette fel a munkát.

A Blikk tudósítása szerint a kukásokat az dühíti, hogy korábban valaki azt nyilatkozta: a hulladékszállítóknál a fizetés a 400.000 forintot is elérheti bizonyos idő után, ami nem igaz. A másik, amin kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett ellenőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem.

Egy kukás azt mondta a lapnak, hogy ezek az ellenőrök többet keresnek, mint ők.

A Budapesti Közművek Zrt. keretein belül működő FKF később közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy a munkavállalók arra panaszkodnak:

„az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a béremelésüket az infláció és a rezsinövekedés felemésztette”.

Felidézték, hogy a Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021 júniusában bérpolitikai megállapodást kötött, amely az összes fővárosi önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15 százalékos átlagos béremelésben részesültek január 1-jétől – írták.

„A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vadsztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek” – magyarázták.

A Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel.

Kapcsolódó hírek