Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Lemondott a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter

Mindketten a kormányfő iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

Lemondott kedden Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter. Mindketten a kormányfő, Boris Johnson iránti bizalmuk megrendülésével indokolták döntésüket.

Sunak és Javid szinte egyszerre jelentette be távozását Johnson kormányából.

Mindketten a kormányzó brit Konzervatív Párt legbefolyásosabb tagjai közé tartoznak.

Sunak – akit a Konzervatív Párton belül is sokan Johnson lehetséges utódjának tartanak – a miniszterelnökhöz írt levelében azzal indokolta döntését, hogy az ország jogos elvárása a megfelelő, hozzáértő és komoly kormányzás.

A volt pénzügyminiszter visszautalt a Johnson ellen saját frakciója által néhány hete kezdeményezett bizalmi szavazásra, és azt írta: most már egyértelmű számára, hogy a helyzet Boris Johnson vezetése alatt nem fog változni, és a kormányfő ezért immár az ő bizalmát is elvesztette.

Szerencsejátékká nyilvánítanák a kriptovaluta-tranzakciókat a britek

Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök

Lemondott Liz Truss brit miniszterelnök

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik