A magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll, azt kockáztatja, hogy Magyarország belesodródhat ebbe a szörnyű konfliktusba – magyarázta az országgyűlési választások előtti „hangulatot” idézően Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a Kossuth rádió vasárnapi propagandaműsorában.
Deutsch Tamás az ellenzéki Tordai Bence állítólagos ukrajnai fegyverszállításokat sürgető szavait magyarázva beszélt arról, hogy a baloldal háborúpárti.
Az EP-képviselő az „interjúban” azt is mondta, hogy a magyar baloldalnak tudomásul kell vennie, a választópolgárok felállítottak a magunk mögött hagyott évtizedben olyan minimumokat, amelyeknek meg kell felelnie minden közéleti szereplőnek, politikai pártnak és közösségnek is! Kiemelte: a közélet íratlan szabályai szerint minimálisan elvárható lenne, hogy ha a magyar választópolgárok „ilyen egyértelműen és világosan elutasítanak valakit”, akkor a baloldali politikai pártok vezetői vállalják a felelősséget, azonban ők „fel sem ajánlották a lemondásukat”.
A választások óta eltelt időszak annak bizonysága, hogy a baloldalon mindent változatlanul úgy akarnak folytatni, mint ahogy a saját politikai tevékenységüket április harmadikáig – közölte Deutsch Tamás, hozzátéve: az elmúlt három hét azt is világossá tette, hogy „a magyar baloldal első számú vezetője, vezére Gyurcsány Ferenc”.
Az elmúlt hetek Deutsch Tamás szerint arról is szóltak, hogy a történelmi vereséget szenvedő baloldal megszorító politikát követel a történelmi választási sikert elérő Fidesztől és KDNP-től, és szerinte nyilvánvaló, hogy „az egyharmadnál is kisebb reprezentációval bíró” baloldal a parlamentben is a megszorítások politikáját akarja képviselni.
Deutsch Tamás arról is cinikuskodott: mérgezi a magyar közéletet, a közbeszédet, ha a polgárok bizalmának kiérdemlése végett választásokon elinduló, közéleti szerepet vállaló emberek abban lelik örömüket, hogyan lehet aztán válogatott gorombaságokkal zaklatni, sértegetni, megbántani, lenézni a magyar polgárokat.
„Kutya kötelességünk nemre, fajra, politikai véleményre való tekintet nélkül megvédeni a magyar választókat az ilyen megnyilatkozásokkal szemben” – magyarázta Bayer Zsolt párttársa, arról is oktatva: a sértegetések helyett érdemes lenne a magyar polgárok iránti tisztelet jegyében részt venni a magyar közéletben!