Alaptörvény-módosítással indítaná a Fidesz a negyedik kétharmados kormányzását

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2022. április 21-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az új parlament egyik első dolga az Alaptörvény módosítása lehet

– jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a választások óta ma először tartott Kormányinfón.

Gulyás szavai szerint az Országgyűlés kivezeti a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzetet, az ukrajnai háború és az azzal járó menekülthullám miatt ugyanakkor máris indokolt lehet egy másik veszélyhelyzet bevezetése! Ehhez viszont alkotmányt kell módosítani, úgy, hogy humanitárius katasztrófa és a szomszédban dúló háború esetén is be lehessen azt vezetni.

A miniszter mindenesetre „bízik benne”, hogy nem lesz szükség a fentiek miatt veszélyhelyzet alkalmazására. Hozzátette, a rendelkezésre álló NATO-információk szerint hónapokig, akár évekig is eltarthat az ukrajnai háború.

Eddig 625 ezer menekült jött hazánkba az orosz agresszió elől, 70 százalékuk már elhagyta Magyarországot. A menekültek ellátására eddig 40 milliárdot költött a kormány, ennek a 2 százalékát adta az unió – állította Gulyás.

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Trump megint hülyére vette Orbán Viktort

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája

Magyar Péter: botrányos, szánalmas terelés és hazudozás, amit Gulyás Gergely előadott

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán