Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Belföld

Magyar Péter felmosta a padlót a közmédia propagandistáival: önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek

Kósa Lajos látja a kormányképes erőt a Fidelitasban

A csengeri vagyonkezelőnek ismét jó megérzése támadt.

KÓSA Lajos; KÖVÉR László
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Puskás Aréna konferenciatermében 2021. november 20-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szombaton tartotta XVIII. tisztújító kongresszusát a Fidelitas, ahol újabb két évre elnöknek választották Illés Boglárkát. A Fidesz ifjúsági szervezetének rendezvényén több kormánypárti politikus is megjelent.

A legérdekesebb beszédet a koronavírusból kigyógyult, és a kórházból időközben hazaengedett Kósa Lajos mondta, aki arról beszélt, hogy teljes mértékben támogatja a Fidelitas politikáját, és azt, amit „képviselnek”. Örömmel beszélt arról, hogy a Fidesznek tényleg van ifjúsági szervezete „a szónak a független értelmében” – nem úgy, mint az ellenzéki pártoknak!

Van kire támaszkodni, itt vannak az utódok, teljesítményük van, helyet követelnek maguknak, van mondanivalójuk

– magyarázta Kósa, hozzátéve: meg kell nézni az akciókat, amit csinálnak, mert az „mindennél jobban elárulja a szándékokat, a képességeket, hogy mi rejlik a jövő generációjában.

Ha van valami megnyugtató számomra, akkor az az, hogy látom a fiatalokban azt a politikuscsapatot, ami képes Magyarországot kormányozni – ragadtatta el magát Kósa Lajos.

Hajrá fiatalok! 🇭🇺

Posted by Kósa Lajos on Saturday, November 20, 2021

Azt nem tudni, hogy a politikus mely Fidelitas-akciókra gondolhatott: arra, hogy a szervezet egyik hódmezővásárhelyi vezetője drogot termesztett, vagy a méhlegelő lekaszálására, esetleg a büntetett előéletű hajdú-bihari vezetőjük hőstettére, aki nőkkel verekszik?

Ez is érdekelhet:
Müller Cecília elmagyarázta, miért becsülhető már csak 4-6 hónaposra a vakcinák nyújtotta védettség

Kapcsolódó hírek

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Fidelitasos kreténkommandó őrültködött a budapesti közgyűlés üléstermében

A Fidelitas leleplezte, hogy a fővárost valójában Gyurcsány Ferenc vezeti

Rács mögé kerülhet a drogtermesztő hódmezővásárhelyi fidelitasos

Kósa Lajos azt mondta Karsai Dánielnek, hogy támogatja az eutanáziáról szóló népszavazási kezdeményezést

Hatalmasat égett legújabb plakátjával a Fidelitas, a magyarázkodás még kínosabbra sikeredett

„Szégyelld magad, Kósa Lajos!” Magyar Péter bevette a fideszes fővárost is

Űrpolitikai csoport alakult a parlamentben, Kósa Lajos is részt vesz benne