Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Márki-Zay: Drogot termesztett a Fidelitas egyik hódmezővásárhelyi vezetője

Komoly „méhlegelőt” találtak a Fidesz-keltető hódmezővásárhelyi alelnökénél.

A kormánypárti „méhlegelő” Hódmezővásárhelyen.
A kormánypárti „méhlegelő” Hódmezővásárhelyen. Fotó: police.hu

Elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán, több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek – írta a police.hu, szerényen hallgatva a „fiatal férfi” kilétéről.

A Telex azonban azt írja, információik szerint F. J., a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke érintett-e nagy mennyiségű kábítószer termesztésében, és a hódmezővásárhelyi Hódpress által idézett Vásárhelyi Televíziónak a város polgármestere, Márki-Zay Péter is megerősítette, hogy valóban a helyi Fidelitas oszlopos tagjáról van szó.

A rendőrség keddi közleményében érdekes módon nemcsak keresztnév, még monogram sem szerepelt, a körülményekről azonban viszonylag részletesen írtak. Így arról is, hogy a hódmezővásárhelyi nyomozók egy idős házaspárt és egy 27 éves fiatalembert fogtak el. A rendőrök látókörébe még július elején került az idős férfi, végül július 8-án tartottak szemlét a tanyán, ahol megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket is.

Az idős házaspárt és a fiatal férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. A Telex információi szerint

a rendőrség azonban nem indítványozta a letartóztatásukat, vagyis a nyomozás alatt mindhárman szabadlábon védekezhetnek.

Fidelitas-elnök: nem tudnak válaszolni, mert nincs otthon

A lap még kedden kereste a hódmezővásárhelyi Fidelitast is. Szerda délután reagáltak, de konkrét kérdésekre egyáltalán nem válaszoltak. Annyit írtak, hogy „a Fidelitas alapszabálya és belső szabályzata szerint, ha valaki bűncselekményt követ el és bűnössége beigazolódik, az a szervezetből való azonnali kizárással jár, egyebekben az Etikai Bizottság jogosult dönteni”. Hozzátették azt is, hogy elítélnek minden törvénysértést, a törvények betartása pedig mindenkire nézve kötelező. „Ezt különösen érvényesnek tartjuk azokra, akik bármilyen közéleti szerepet vállalnak” – cinikuskodtak.

Szerdán telefonon aztán elérte a Telex Kotormán Viktort, a helyi Fidelitas elnökét, aki érdekes hárítással állt elő: „nem tud a kérdésekre válaszolni, mert nem otthon van”. Amikor pedig az újságíró arra kérdezett rá, hogy folyik-e büntetőeljárás az alelnökük ellen, azt válaszolta, kérjünk interjút, majd letette a telefont. Később a Telex több vonalon kereste az alelnököt is, de egyelőre nem érték el a bátor kormánypártit.

Jelentős mennyiségű speedet találtak egy budapesti dílernél

Elgázolt egy embert a vonat Hódmezővásárhelyi Népkert és Mindszent között

Váratlanul feladta magát az egyik legkeresettebb magyar bűnöző – itt bujkált mostanáig

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt