Életmód

Meghalt Karsai Dániel

Belföld

Magyar Péter fingatja a fideszes mamelukokat az Európai Parlamentben

Gazdaság

Brutális üzemanyag-drágulás jön csütörtökön

Kásler lefotóztatta magát az első állami támogatásból kezelt SMA-s gyerekkel, aki mostanra elhagyhatja a kórházat

KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a két és fél éves Annával, aki Magyarországon elsőként kapott államilag támogatott SMA-kezelést a budapesti Bethesda Gyermekkórházban 2021. július 16-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Pénteken elhagyhatja a budapesti Bethesda kórházat az első olyan gyermek, aki állami támogatás révén kapott SMA-kezelést – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a helyszínen.

Kásler Miklós elmondta: az elmúlt években legnagyobb számban a Bethesda kórházban kezelték az SMA-ban szenvedő gyermekeket. Az egyik legmodernebbnek számító Zolgensma-kezelést korábban – jellemzően társadalmi összefogás révén – tizenkét gyerek kapta meg, a kormány „kegye” nyomán azonban áprilistól az állam ingyenesen biztosítja azoknak a gyerekeknek az SMA-kezelését, akiknek ez orvosilag ajánlott.

A kezelést elsők között kapta meg a két és fél éves Anna, aki pénteken már haza is mehet.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: már másfél év távlatából látják a gyógyszer „nagyon pozitív” hatását; mind a 12 gyerek – akinek még többnyire társadalmi adakozással gyűjtötték össze a nagyon drága készítmény árát – szépen fejlődik.

Ez is érdekelhet:
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit

Kapcsolódó hírek

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Kásler utasításba adta: hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát COVID-osoknak kell fenntartani

Kásler: Megtámadták a családokat, el akarják törölni a nemzeteket

Kásler magyarázott valamit az oltások hatékonyságáról

Tombol a negyedik hullám – Kásler Miklós újratemette báró Eötvös Józsefet

Kásler: Érthetetlen, hogy ezt az emberek miért nem értik meg

Kásler lovagkereszttel tüntette ki a Pesti Srácok propagandistáját

Kásler furcsa utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak