Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Kövér László neomarxista moslékkoalíciónak nevezte az Európai Uniót

A házelnök a Kossuth rádióban mondott keményeket az EU-val kapcsolatban.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke záróbeszédet mond a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló kormánypárti javaslat vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 14-én.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke záróbeszédet mond a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló kormánypárti javaslat vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 14-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

Az Európai Unió ma még csak Magyarországon próbál példát statuálni a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásával, de amennyiben ezt sikerre tudja vinni, akkor a joguralom helyett a mindenkori erősebbek fognak uralkodni Európában – magyarázta a házelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kövér László szerint az EU nyers hatalmi politikát folytat, és maga alá akarja gyűrni a gyengébb tagállamokat, vagy azokat a

„politikai, ideológiai meggyőződésű csoportokat, amelyek nem tartoznak a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalícióhoz”, amely most egyfajta „morális terrort” kíván alkalmazni Európában.

Kövér szerint ha a brüsszeli intézmények továbbra is ragaszkodnak a pénzügyi és jogállamisági kérdések összekapcsolásához, akkor az unió következő költségvetésének elfogadását veszélyeztetik, illetve a déli tagállamokat akadályozhatják abban, hogy megkapják a számukra létfontosságú segélycsomagot.

Az Európai Unió elsősorban Magyarországot és Lengyelországot sújtó döntése szerinte az EU totális erkölcsi talajvesztését mutatja, ami szerinte nyílegyenesen a szakadékba, vagyis az Európai Unió felbomlásához vezet.

A sajtószabadsággal kapcsolatban Kövér megjegyezte, szerinte Magyarországon nincs probléma a sajtó függetlenségével, de „tőlünk nyugatabbra fekvő országokban, ahol már azt gondolják, hogy azzal az elsöprő médiafölénnyel, azzal a tényleg goebbelsi propagandával, amivel ők már rendelkeznek” nagyon is van (mondta ezt abban a Kossuth rádióban, ahová a közmédia többi nyúlványához hasonlóan emberemlékezet óta nem engednek be ellenzéki képviselőt érdemi témában megnyilatkozni – a szerk.).

Kirohanásában a nem leszünk gyarmat is felidéződött, igaz ezúttal némi Csillagok háborújás körítéssel.

„Nem egy birodalomhoz csatlakoztunk, abból elegünk volt, amikor a Szovjetuniónak voltunk egy kliensállama, gyarmata”

– jelentette ki Kövér, aki ilyen mondatokkal simán szerepet kaphatna a Star Wars: Lázadók sorozatban is.