91,9 milliárdos megbízást kapott az államtól a Szijjártót jachtoztató vállalkozó cége

Ez csak a csodával határos véletlen műve lehet.

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) és a KKM közötti stratégiai megállapodás aláírásán a Külgazdasági és külügyminisztériumban (KKM) 2020. január 28-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szíjj László milliárdos kormányközeli vállalkozó cége, a Duna Aszfalt Kft. nyerte a Kalocsa-Paks új Duna-híd és az ahhoz kapcsolódó úthálózat tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést – szúrta ki a 444.hu a hivatalos uniós közbeszerzési értesítőben.

A beruházás összértéke 91,9 milliárd forint, ez lefedi a tervezést, a híd, a vízelvezető rendszer, valamint a kapcsolódó út építését is. Az erről szóló szerződést szeptember 14-én írták alá a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel, és a teljes projekt egyébként 12 milliárd forinttal kerül többe az előzetesen tervezettnél.

Szíjj László neve az elmúlt hetekben sokszor előkerült a sajtóban annak kapcsán, hogy a Lady MRD névre keresztelt luxusjacht, melyen Szijjártó Péter külügyminiszter pihengetett augusztusban, egy olyan máltai offshore cég tulajdonában van, mely Szíjj László érdekeltségébe tartozik.

Szijjártó azóta sem árulta el, miként sikerült igénybe vennie a jachtot, melyet piaci áron olyan összegért lehet kibérelni, amelyet a vagyonnyilatkozata alapján nem engedhetett volna meg magának. A miniszter legutóbb múlt héten mesélt arról, hogy ő soha nem engedett maga köré „korrupt szándékokat”.

A 444.hu felidézte, a jachtozás kapcsán Szél Bernadett független parlamenti képviselő néhány napja olyan törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint az a vállalkozó, aki a képviselői alap tiszteletdíj felét meghaladó értékű ajándékot ad állami vezetőknek vagy kormánytagoknak, ne indulhasson közbeszerzésen.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Szijjártó Péter hazánkban állomásozó külügyér megint Oroszországért aggódik

„Sarokba szorított patkánynak” nevezték a Fideszt, Szijjártó begőzölt

Megszavazta a fideszes Országgyűlés Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban