Baleset

Tömegbaleset az M7-esen, több kilométeres a torlódás

Bűnügy

Gyilkosság történt Miskolcon szombat hajnalban

Bulvár

L.L. Junior megint büszkén posztolt a gyorshajtásáról

Orbán: „Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek.”

Bedurrantotta a miniszterelnök a 2022-es választási kampányt, és cikkében arról is több mint sokat elárult, hogy mi zajlik most a fejében.

Orbán: „Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek.”
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

„Együtt újra sikerülni fog” – címmel hosszú cikket írt Orbán Viktor a Magyar Nemzet című újságjába, melyben a járványhelyzetről, Soros-hálózatról, kereszténydemokráciáról, genderideológiáról és a libernyákokról is értekezik, és amit – legalábbis egy részét –, az állami koronavirus.gov.hu-n is közöltek (előbb, mint a hétfői járványhelyzeti adatokat).

Újra védekezni kell, és „lesznek meleg pillanatok, de mindenki, akinek szüksége lesz rá, megfelelő ellátáshoz jut majd”

– ígérte meg a kormányfő, hangsúlyozva, meg tudják védeni az emberek életét és egészségét, de úgy, hogy a veszélyeztetett idősek életére, az iskolák, óvodák működésére és a munkahelyekre egyszerre figyelnek. Orbán a folytatásban is maradt a jól bevált háborús retorikánál: a tavaszi lezárás kapcsán azt írta, egy „ismeretlen ellenséggel” álltak szemben, időt kellett nyerni az egészségügy felkészítésére, ami sikerült.

„Az első csatát megnyertük. (…) Most minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell. A kórházakban járványügyi készültség van. Tudjuk, mikor, melyik kórház fogad koronavírusos betegeket, és orvosokat és ápolókat is tudunk küldeni a szükséges helyekre”

– közölte, hozzátéve, a védekezés sikere azon múlik, hogy a szabályokat mindannyian betartjuk-e.

Kellene már a bérrendezés az orvosoknak

„Azt tudjuk, hogy 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz” – vetítette előre, megjegyezve, ha 2021-ben meglesz a vakcina, meg kell szereznünk néhány millió dózist, majd következhet a jelentkezők tervszerű beoltása, közben folyamatosan erősíteni kell az egészségügyet. Az ápolónők most zajló 70 százalékos béremelése mellett „áttöréserejű bérrendezés kellene az orvosoknak is” – ötletelt, mintha nem ő kormányozna tizedik éve minden hatalom, pénz és eszköz birtokában.

Orbán tovább kampányolva azt is írta, reményei szerint egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal, a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal fogunk megérkezni a 2022-es választáshoz.

A miniszterelnök természetesen nem hagyta szó nélkül a baloldalt sem, elmondta, amit tavasz óta pörget a kormányoldal, miszerint most sem lehet számítani rájuk.

„Csak a fúrás, faragás, a nemzeti erők és összefogás gyengítése, orvlövészet az ország védekezését irányító szakemberekre és politikai vezetőkre, be- és elárulás Brüsszelben, gáncs és cselvetés. Nekünk ez a baloldal jutott. Ráadásul most a Jobbikkal besűrítve. Most együtt dunsztolódnak a befőttes üvegben. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen”

– fokozta az ellenzék cinikus dehumanizálását.

Mint írta, „a szabadságunkról lesz szó 2022-ben is”. A miniszterelnöki ezután több bekezdésben értekezett arról az állítólagos világhálózatról, mely szerinte a globális nyílt társadalmat és a nemzeti kereteket akarja felszámolni.

Soros György nagy ütközetre készül

„Eszközük a már többszörösen bukott baloldal, amelynek vezére Gyurcsány Ferenc, ifjúsági szervezete a Momentum, dollármilliárdos szponzora pedig Soros György” – fejtette meg pofonegyszerűen, hogy kiről mit kell gondolni.

„A múlt erői ők, akik egyszer már tönkretették az országot. Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász. Az egykor önálló identitással bíró közösségeket felváltotta a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront” – tájékoztatott Orbán, hozzátéve: 2022-ben döntő ütközetre készülnek, „mögöttük lesz a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és a civilnek álcázott NGO-szervezetek”.

„Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fognak tenni. Ideje nekünk is hadrendbe állni. A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre. Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek!”

A kormányfő Európa kapcsán megismételte ugyanazt, amit az augusztus 20-i beszédében, miszerint Közép-Európa szemében a Nyugat elvesztette vonzerejét, „a mi életberendezkedésünk pedig nem tűnik kívánatosnak a nyugatiak számára, és úgy kell a következő években egyben tartani Európát, hogy e történelmi tendencia megváltozására nem látszik esély.

Kifejtette azt is, úgy látja, a szellemi szuverenitásért és intellektuális szabadságért évekkel ezelőtt Tusnádfürdőn megindított küzdelem lassan termőre fordul, „a politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik”, pedig a büntetés kockázata jelentős: kiutasítás az akadémiai életből, állásvesztés, megbélyegzés, egyetemi vesszőfutás.

Libernyák határőrök járőrőznek

„De ha sikerül is túljutni a jól megfizetett és óramű pontossággal járőröző libernyák határőrökön, meg kell küzdenünk a mégoly jó szándékú hallgatóság mélyen ülő reflexeivel is” – tette hozzá, megjegyezve: „bármilyen bársonyos hangfekvésben beszélünk is az illiberális demokráciáról”, a német és az angolszász fülnek borzasztóan hangzik; ma még. Ám a liberális szellemi elnyomás elleni lázadás medre nem csak szélesedik, mélyül is – folytatta –, „ha a brüsszeli buborékban még nem vallják is be, mi már látjuk, hogy a király meztelen”.

A miniszterelnök írásában az is áll: az a doktrína, miszerint „demokrácia csak liberális lehet”, ledőlt, úgy tűnik, a konzervatív és kereszténydemokrata pártok kiszabadulhatnak „a liberálisok életveszélyes öleléséből”. Az „olyan, hogy illiberális demokrácia nincs” és a hasonló mondatokat most már a politikai ostobaságok könyvébe jegyzik föl, jöjjenek bármilyen magas helyről is – fogalmazott, tévedésnek nevezve, hogy a hatalmi ágak szétválasztását, a polgári és a politikai szabadságjogokat, a magántulajdon védelmét és a jogállamot csak a liberális demokrácia eszközével lehet megvalósítani.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kereszténydemokrata és a liberális gondolkodás alapelvei homlokegyenest ellenkeznek, és a liberálisok támadásainak célkeresztjében csupa olyasmi áll, „amik számunkra éppen a legfontosabbak”, a nemzet, a család, a vallási hagyomány.

A miniszterelnök arról is írt, hogy a liberális és a konzervatív politika összecsap a migráció kérdésében is. A „libernyákok” szerint nincs miért félni a nagymértékű bevándorlástól, a terrorizmus, a bűnözés, az antiszemitizmus, a párhuzamos társadalmi berendezkedés csak átmeneti rendellenességek; a konzervatív-kereszténydemokrata tábor azonban elutasítja a bizonytalan kimenetelű társadalmi és emberkísérletet, mert vállalhatatlanul nagynak tartja a krónikus interkulturális feszültség és erőszak kockázatát.

Derék, méltó asszonyok kellenek

Meglátása szerint összebékíthetetlen különbségek mutatkoznak az oktatáspolitikában is: a konzervatívok szerint a karakteres nemzeti hagyományokra kell összpontosítani, a nevelés célja, hogy a bevált hagyományainkat továbbvinni képes hazafiak lehessenek gyermekeinkből, az iskolák erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által eldöntött nemi identitását,

segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok, a fiúkat pedig hogy a családjuknak biztonságot és támaszt nyújtani képes férfiak lehessenek.

Az iskolák védjék meg a család eszményét és értékeit, és tartsák távol a kiskorúaktól a genderideológiát és a szivárványos propagandát – fűzte hozzá, megjegyezve: a liberálisok mindezt jobb esetben sötét középkornak, rosszabb esetben klerikálfasizmusnak látják.

A kereszténydemokraták viszont azt gondolják, az igazságosság, a közerkölcs, a közjó megerősítése érdekében talán évszázadok óta nem volt olyan nagy szükség a vallásra, a biblikus hagyományokra és az egyházainkra, mint éppen manapság.

A miniszterelnök gondolatmenete szerint a kereszténydemokrácia egyetlen esélye, ha sarkára áll és kimondja az egész európai politikát megváltoztatni képes négy mondatot:

„A mi nemzeti és keresztény alapelveink nem liberálisak. A liberalizmus előtt jöttek létre. Szemben állnak a liberalizmussal. A liberalizmus ma elpusztítja őket”.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!