Te jobb cikkeket írnál? Hírszerkesztőt keres a Röviden! → Részletek
Vajna Tímea is átesett a koronavírus-fertőzésen, derült ki a hét elején. A Blikk most azt írja, nagyobb a baj az örökösnőnél, mint először gondolta, a fertőzés miatt ugyanis szövődmény alakult ki a tüdejében, ami miatt kezelésekre is kell járnia.
„Mivel nagyon fáj még a tüdőm, valamint az egész mellkasom nyilall felül, a pulmonológiára kell mennem a visszamaradt szövődmények miatt, mert gyógykezelésre szorulok”
– nyilatkozta a lapnak Andy Vajna özvegye, akiről először a Bors írta meg, hogy augusztus elején elkapta a koronavírust, ami miatt hatósági házi karanténban kellett maradnia.
„Még most sem vagyok százszázalékos, sportolni, futni egyáltalán nem bírok, mindentől kifulladok” – magyarázta, hozzátéve: azért mesél saját tapasztalatairól, hogy másokat is elővigyázatosságra intsen, mert mint az esete is jelzi, még a fiatalokat sem kíméli a betegség.
Vajna Instagram-oldalán egyébként masszív szitkozódás folyik a fertőzése kiderülése óta: rengetegen azt állítják, nem is kapta el a vírust, csak pénzt kap érte, hogy ezt mondja.